18.

Serenity és kis csapata Marthina búvóhelyének közelében ért földet. Nem volt idejük körül nézni,  mert a palotát őrző szörnyek azonnal rájuk támadtak, nagy volt a túlerő, de a lányok úgy ahogy megbirkóztak vele. Lassan haladtak. Silvermoon most már bánta amiért nem hallgatott az apjára, de most már nem volt  visszaút. Remélte apja és nagyanyja hamarosan ideér.

–Ez nem lehet igaz! –dühöngött Serena királynő, miután felfedezte a Holdjogar eltűnését. Egyedül akart elindulni a megbeszélés után, mert ígérete ellenére nem akarta Luciust veszélybe sodorni. De arra nem számított, hogy Serenity elviszi a Holdjogart és megszegi a parancsát. Tanácstalanul ült le a lépcsőre és hatalmasat sóhajtott. Hírtelen motozást hallott a háta mögül, megrémült és hátranézett. Lucius állt mögötte. Serena megkönnyebbült.

–Lucius! Megijesztettél!

–Sajnálom felség, de sejtettem, hogy itt találom. Mi történt?

–Serenity elszökött –sóhajtotta – Valószínűleg Diána után ment. Meg kell találnunk, mielőtt bajba kerül!

–Gondoltam, hogy nem képes a fenekén maradni! –morgott Lucius, miközben megpróbált elrejteni egy gúnyos mosolyt.

–De a legrosszabb az, hogy magával vitte a Holdjogart is –folytatta a nő– ha az Marthina kezébe kerül, akkor a birodalom elbukik!

–Értem…–felelte csendesen a férfi, miközben a királynő mellé ült– akkor már nincs szükségem rád! –sziszegte és  megragadta a nő nyakát. Serena igyekezett szabadulni a szorításból, de Lucius sokkal erősebb volt. Nem bírta sokáig. A férfi egy energia gömbbel eltüntette az élettelen testet.

–Na, ezzel megvolnánk! –kuncogott –Most lássuk a kis hercegnőnket!

A szörnyek egyre többen és többen voltak. Silvermoon és kis csapata körbe állt háttal egymásnak így próbálták meg ritkítani az ellenséget, de a túlerő miatt csak védekezni tudtak.

–El kell tűnnünk, innen! –kiáltotta Plutó két támadás között.

–Nem! Meg kell mentenünk a többieket! –makacskodott Silvermoon

–Ha tovább maradunk akkor ezek kicsinálnak bennünket! –ordította túl Uránusz a csatazajt

–Nem szívesen mondom, de a lányoknak igaza van! –szólt bele Neptun miközben elintézett néhány szörnyet

De mielőtt Serenity válaszolhatott volna Lucius bukkant fel mellettük. Az öreg gyorsan felmérte a helyzetet.

–Pajzsot! –kiáltott a lányoknak, akik szó nélkül engedelmeskedtek a parancsnak. A férfi egy hosszú jogart húzott elő, a végén vörös kristállyal, ami sárkányfejet mintázott. Majd egy ugrással a pajzson kívül termett és támadott.

–Sárkány jogar! Tűzorkán! –kiáltotta. A támadás az összes szörnyet elsöpörte.

A lányok megkönnyebbültek és kicsit kifújták magukat. 

–Ennyit a rajtaütésről! –morgott Lucius –Miért nem tudsz csak egyszer rám hallgatni!

–Hol van a nagyi? –kérdezte Serenity figyelmen kívül hagyva apja dorgálását.

–Éppen erről beszélek! –folytatta az öreg –A nagyanyád utánad jött, de elfogták mert nem tudta magát megvédeni! Nálad van a Holdjogar?

–Igen, itt van! –mutatta meg a lány a jogart, szörnyen érezte magát a meggondolatlansága miatt.

Lucius csak erre várt., hatalmas energia gömböt küldött Serenity harcosai felé. A lányokat kiütötte a váratlan támadás, de ezzel még nem volt vége. A Fagyos inda támadással erős jégbilincset tett az elképedt Silvermoon kezeire és lábaira, miután elvette tőle a Holdjogart.

–Apa! Mit művelsz?! –sikította kétségbeesetten

–Nem vagyok az apád, te ostoba liba! –kacagott a férfi és alakot váltott. A következő pillanatban Amara állt mellette. Majd fogta Serenityt és a Holdjogart és  a trónterembe teleportált.

Marthinát meglepte a lánya hírtelen felbukkanása.

–Vége van anya. –szólalt meg Amara –Elfogtam a kis Serenityt és megöltem  Biancát és a  királynőt is, ahogy parancsoltad. Ráadásul sikerült azt az idegesítő Lucius herceget is elintéznem.

–Remek! Tudtam, hogy rád számíthatok! –nevetett Marthina, és  a foglyot figyelte.

Serenity tanácstalan volt, a könnyeivel küszködött lesokkolta a hír amit az imént hallott.

Apus, nagyi és Bianca meghalt! Az nem lehet!– gondolta.  Iszonyatos düh kerítette hatalmába. Most már nem tartotta vissza a könnyeit.  Mindenképpen bosszút akart állni a szeretteiért.

–Ezért megöllek te mocskos féreg! –ordította minden méltóságát elveszítve, miközben megpróbált megszabadulni a bilincseitől, de mindhiába, mert azok szorosan tartottak.

–Csak kiabálj, ahogy a torkodon kifér úgysem segít senki! –kacagott gúnyosan Amara, majd ismét az anyja felé fordult. –Megszereztem az Ezüstkristályt is! –mondta és átadta a Holdjogart. Marthina kivette a kristályt a foglalatból majd elhajította a jogart.

Ekkor Reilos rontott be a terembe. Eléggé megviselt állapotban volt, karját és arcát horzsolások tarkították. A férfi kifújta magát.

–Nagy baj van felség! Diána megszökött, és a többi fogoly is eltűnt! –hadarta egy szuszra

Marthina válaszul egy hatalmas energiagömböt küldött a férfi felé, aki már nem tudott időben kitérni előle. A támadás végzett vele.

–A fenébe! –dühöngött

–Nehéz manapság jó személyzetet találni igaz? –kérdezte szemtelenül Amara

–Ne idegesíts! –rivallt rá az anyja majd kis híján a lányt is megsorozta egy újabb csapással – Kapd el őket! Remélem most sem csalódom benned! –fortyogott

–Ne aggódj anya, remek ötletem támadt! –mondta a lány miközben Silvermoonra nézett –Holdcsillám átváltozás! –kiáltotta, majd felvette Serenity alakját.

–Ügyes! –kuncogott Marthina miután a lány kiment.

Serenity  sírva roskadt le a földre. Most jött csak rá mekkorát hibázott. Ha hallgatott volna a nagyanyjára, akkor most nem lenne itt és ő is élne. Hogy lehettem ilyen ostoba!–zokogta– Most mi tévő legyek? Tennem kell valamit! Ismét feszegetni kezdte a bilincseit, kevés sikerrel. Marthina gúnyosan kacagott a jeleneten. Élvezettel figyelte a másik szenvedését.

–Szánalmas vagy! –vetette oda a lánynak miközben az Ezüstkristállyal játszott– De még nem öllek meg,  hiszen szívességet tettél nekem!

–Mi?! –kiáltott fel a lány riadtan. –Hogy érted ezt?!

–Egyszerű! –kuncogott a nő– Én nem tudtam volna saját erőmből ellopni a Holdjogart a Csillag szentélyből.  A Szentélyt egy különös bűbáj védi, amikor a Holdjogar bent van, és azt onnan csak a  Holdkirálynő és az örökösei hozhatják ki. Ha te nem loptad volna el, akkor sohasem szereztem volna meg! Ráadásul a nagyanyád is emiatt gyengült meg, másképp esélye sem lett volna Amarának megölni.

–Nem! Az nem lehet! –sikította Silvermoon, majd keserves zokogásban tört ki.

–Hálás vagyok neked! –folytatta Marthina– A segítségeddel két ellenségemtől is megszabadultam. A húgod és az apád is miattad halt meg. Emlékezz csak vissza, hogy mi történt aznap.

Serenity végig  gondolta annak a szörnyű napnak az eseményeit. Rájött, hogy Marthinának igaza van. Ezt képtelen volt elviselni, szörnyű bűntudatot érzett. Tőrként hatoltak a szívébe nagynénje szavai. Sejtette, hogy ha a húga és az apja meghalt, lehet hogy Usagi és Albus is hasonló sorsra jutott. Sírva gömbölyödött össze a padlón, és várt. Már nem érdekelte semmi, nem akarta hallani többé a kegyetlen igazságot, csak meg akart halni.. De tudta, hogy ez nem lesz egyszerű dolog, mert Marthina hírhedt volt a kegyetlen kínzási módszereiről, már a Holdpalotában is. Sejtette hogy nem ússza meg kínzás nélkül. Felkészült a legrosszabbra, ami hamarosan be is következett, mert amikor a nő látta hogy nem figyel rá, dühében hatalmas energia gömböt küldött felé. Serenity felkiáltott fájdalmában, de nem mozdult.

–Gyáva! –sziszegte a másik –Nem mersz szembenézni az igazsággal? Még csak nem is harcolsz? Gyenge vagy. Nem értem anyád mit látott benned! Még hogy te lennél a birodalom utolsó reménye!  Nevetséges! Még arra sem vagy méltó, hogy Sailor harcos legyél! Csak azért vagy az, mert a királyi család tagja vagy, de nem vagy jó semmire! Még arra sem hogy megöljelek! –folytatta, majd hátat fordított a lánynak és minden figyelmét az Ezüstkristálynak szentelte. Serenityt feldühítették Marthina szavai. Elhatározta, hogy harcolni fog. Megpróbált lehiggadni és kiutat találni. Hirtelen megpillantotta a Holdjogart a lába mellett. Talán leoldhatnám vele a jégbilincset –gondolta, majd óvatosan közelebb kúszott hozzá. Erősen koncentrálni kezdett. Nem történt semmi. A fenébe! –dühöngött  Serenity –Miért nem működik! Mit csinálok rosszul? A nagyi szerint elég hozzáérni a jogarhoz ahhoz hogy működésbe hozzam, ha akarom! Nem adom fel! Nem hagyom, hogy Marthina legyőzzön, meg kell mentenem anyát, hiszen ezért vagyok itt! Nagyi! Kérlek bocsáss meg nekem! Adj erőt, hogy kiszabadulhassak! –fohászkodott. Hirtelen a jogar fényleni kezdett, a fény körülvette Silvermoont. A bilincsek eltűntek a karjáról és a lábairól, a ruhájával együtt, a testét lilás szalagok borították be és ráfontak egy új fukut. A lány csodálkozva nézett végig magán. A matróz ruhája ezúttal is fehér volt és szürkéskék a gallér, de a szoknyája megváltozott, az most fehér volt, arany és ezüst csíkokkal az alján. A masnik ezúttal a térdéig értek hátul, és a kezében ott volt a Holdjogar. Bár  tudta hogy az Ezüstkristály nélkül nincs akkora ereje, mégis megkockáztatott egy támadást.  Marthinának, már nem volt ideje félreugrani a sugár elől, ami telibe találta. A nő eszméletlenül nyúlt el a földön. Serenity felvette az Ezüstkristályt a  földről és megindult a kijárat felé, amikor  a Fekete kristály fényleni kezdett és egy áttetsző árny alak lépett ki a fényből.

–Nem fogsz megállítani halandó! –suttogta a jelenség, miközben egy hatalmas energiagömböt küldött a meglepett lány felé– A kristály az enyém!

Serenity kikerülte ugyan a támadást, de megbotlott és egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát. Elesett és elejtette a kristályt. Felkelt, hogy visszaszerezze, de a lény gyorsabb volt és egy újabb támadással padlóra küldte a lányt, miután megkaparintotta az Ezüstkristályt..

***

Shingo a gondolataiba merülve ült a fotelban és a körülötte beszélgető társaságot hallgatta. Még mindig nehezen tudta elhinni azt, amit csak nemrég tudott meg.

–Nahát! Az én lusta és ügyetlen nővérkém lenne Sailor Moon?  Hihetetlen!  Hogy lehet hogy eddig nem vettem észre? –jegyezte meg

–Tudod sokszor csak hajszálon múlott hogy nem buktunk le! –mondta Luna –Emlékszem mennyiszer ugrattad szegény Usagit miattam. –kuncogott

–Mondd Luna mit értett Usagi az  Ezeréves Álom időszaka alatt? –kérdezte  aggódva Ikuko

–Na igen nem hangzik túl biztatóan –jegyezte meg Shingo

–Erről még én sem tudok sokat –felelte a fekete cica–a prófécia szerint minden eddiginél hatalmasabb ellenség támad meg minket.

–Akit képtelenek leszünk megállítani, Sailor Moon és csapata nélkül. –fojtatta Artemisz–  De ki kell tartanunk addig amíg visszaérnek.

–Haruka Hotaru mit tudtatok meg eddig az ellenségről? –kérdezte Mamoru

–Majd elmondom ha Tsukinoék elmentek, ez már nem tartozik rájuk –felelte a szőke

–Usagi meghagyta, hogy avassuk be őket! Most már rájuk is tartozik! –válaszolta Mamoru

–Tőlem!– vonta meg a vállát Haruka– De nem örülök neki..

–Senkit nem érdekel a véleményed! Usagi így döntött és kész! –torkolta le Luna

Uranusz mérgesen nézett a macskára de nem tett megjegyzést.

–Tehát annyit tudunk, hogy megint tiszta szíveket rabolnak. –mondta Hotaru

–Megint a Szent Grált keresik? –kérdezte Luna

–Nem valószínű! –fojtatta Michuru –Ez valami más. Tegnap reggel láttunk egy szörnyet, amint megtámadott egy embert.

–A démon elrabolta a lány szív kristályát. Kivett belőle valami lilás szilánkot, ami fekete lett miután megérintette. Ezután visszatette a szilánkot és a szívet a helyére, és a lány szörnnyé változott. –fejezte be Haruka

–Ez hihetetlen! –hüledezett Mamoru

–Hallgasd végig! Ezután megjelent egy harcos aki megölte a szörnyet  visszaváltoztatta a lányt majd elvitte a szilánkot. –fojtatta Hotaru

–Próbáltuk utolérni, de meglépett előlünk! –dühöngött Haruka

–Értem. Mit gondolsz Luna ki lehetett az? –kérdezte Mamoru

– Sajnos fogalmam sincs! Nem tudok több harcosról. –válaszolt a cicus

 –Ez tényleg rosszul hangzik –mondta Kenji –Tudunk segíteni?

De mielőtt még Mamoru válaszolhatott volna Diána rohant be  izgatottan a szobába.

–Chibi Usa eltűnt! –nyávogta elkeseredetten –Már mindenütt kerestem!

–Mi!? –ugrott fel egyszerre Mamoru és Kenji –Hogy érted azt, hogy eltűnt?!

–Shingo! Te vigyáztál rá! Nem? –kérdezte nyugtalanul Ikuko.

–Elaludt és felvittem a szobájába amikor megjöttünk, nem emlékszel? –válaszolta ingerülten az említett.

–Tényleg! Ne haragudj! –szabadkozott az anyja.

–Ez a macska vele volt, amikor otthagytam! –mutatott Diánára  a fiú.

–Sajnálom –szipogta  a szürke cica– Kiszökhetett amíg nem figyeltem oda…

–Hogy lehettél ilyen felelőtlen! –ordította le a lányát Luna– Hol voltál?!

–Én csak lejöttem a veszekedésre és mire visszamentem már nem volt sehol…–suttogta  bánatosan a szürke macska.

–Ez nem mentség! –folytatta Luna –Hogy hagyhattad magára?!

–Ezt ráérünk később is megbeszélni –szögezte le Lucius. –most meg kell találnunk a kislányt mielőtt baja esik. Lányok –fordult a  Sailorok felé – Járjátok be a környéket! Kenji, Shingo! Ti fésüljétek át a házat! Lehet hogy elbújt valahová. 

–Jó ötlet Lucius! –mondta  megkönnyebbülve Mamoru  Eddig eszébe sem jutott ez a lehetőség, hogy Chibi Usa  esetleg csak elbújt. Pedig ez gyakran előfordult Diána nem bírt tétlenül ülni azonnal a kislány keresésére indult. Lelkiismeret furdalása volt a történtek miatt. Szomorúan bolyongott a parkban.

Ezalatt Chibi Usa boldogan kergette azt a színes pillangót amit még a kertben vett észre.

Teljesen belefeledkezett a játékba és nem figyelte hogy hová megy, lassan elhagyta a kertet és a parkban kötött ki. Ott még több színes pillangó várta, hogy megkergesse őket. Lassan esteledni kezdett és a  lepke egyszer csak eltűnt az egyik bokorban a kislány tanácstalanul nézett körbe.  Nem tudta mitévő legyen eddig még sosem volt a parkban egyedül, eltévedt.

Egyszer csak motozást hallott az egyik közeli bokorból, majd  a következő pillanatban egy szürke macska bukkant fel aranyfélholddal a homlokán.

–Csak hogy végre megtaláltalak! –Sóhajtotta megkönnyebbülten a cicus– Már órák óta kerestelek!

–Nahát! Te is tudsz beszélni, mint Luna? –kérdezte a kislány. Diána meglepődött a  kérdésen, de aztán rájött hogy a jelenben őt még nem ismeri Chibi Usa. Sikerült neki megnyugtatni a kislányt, és rávenni hogy kövesse őt..

Hotaru kétségbeesetten sétált a parkban. Már órák óta kereste Chibi Usát, de nyoma sem volt. Ráadásul Diána is eltűnt. Vajon merre lehetnek–tűnődött magában. Hírtelen valami ledöntötte a lábáról. Elvesztette az egyensúlyát és elesett, ráadásul valami még alaposan kupán is vágta.

–Jaj, ne haragudj! Nem láttalak! –szabadkozott a kékhajú lány aki az előbb teljes sebességgel belé rohant.

–Au! Jobban is figyelhetnél! –korholta Hotaru, aki igencsak meglepődött a lány külsején. Ugyanis az szinte megszólalásig hasonlított Usagira. Hosszú kékes haját kétoldalt ondagókba tűzve hordta, Sötétkék farmernadrágot és  hosszú rózsaszín pólót viselt.

–Már mondtam, hogy sajnálom! –morogta a lány miközben dühösen szedegette fel a földről a szétszóródott citromokat. –A fenébe ennek annyi! Most vehetek másikat! –folytatta, majd mielőtt még Hotaru válaszolhatott volna elviharzott.

Chibi Usa és Diána már majdnem kiértek a parkból amikor az egyik fa mögül egy nagy fekete kutya bukkant fel. Diána hangosan felnyávogott ijedtében. Világ életében irtózott a kutyáktól.  Ezzel Chibi Usa is így volt, őt a kutya termete ijesztette meg, ugyanis az hatalmas volt. A félelme  nem volt alaptalan mert az állat dühösen morogva közelített  feléjük, majd a következő pillanatban nekik rontott.

–Chibi Usa! Rohanj!– kiáltotta Diána majd harcba szállt a kutyával, bár tudta nincs sok esélye ellene de időt akart nyerni a kislánynak a menekülésre. A lány azonban annyira megrémült hogy moccanni sem bírt.  A macska bátran helytállt a kutya ellen bár súlyosan megsérült a harcban de nem adta fel. Végül már nem maradt több ereje. Chibi Usa elborzadva figyelte az eseményeket. Érezte tennie kell valamit, különben Diána meghal.

–Hagyd békén! Tűnj el! –kiáltott rá dühösen a kutyára miközben köveket és botokat vágott hozzá. A kutya azonban nem ijedt meg most ellene fordult.  Már majdnem nekirontott a rémült gyereknek, amikor egy lány sietett a segítségére és egy hatalmas rúgással jobb belátásra térítette az állatot. A kutya szűkölve bicegett el.

–Nem sérültél meg? –kérdezte a  lány a megszeppent Chibi Usát, miközben felsegítette a földről..

–Nem! –szipogta a kislány.  Csak most nézte meg jobban megmentőjét.

A lány meglepően hasonlított Usagira Hosszú  kékes haja két oldalt ondagókba volt összefogva. Kékes- lila szemei aggódva fürkészték a kislány barnás- vörös szemeit.

–Mama! –zokogott fel Chibi Usa, majd az elképedt lány nyakába vetette magát.

–Mondd, kicsi lány hol a mamád? –kérdezte a  lány a megszeppent gyermeket, miközben  megnézte nem sérült-e meg. Szerencsére tényleg nem esett baja, csak egy kicsit piszkos lett. Sajnos Diána nem úszta meg ennyivel, ő súlyosan megsérült és eszméletlenül feküdt a bokorban. De a lány nem vette észre,  túlságosan lekötötte a kislány. Tanácstalanul nézett körül. Erre a hatalmas ricsajra már régen ide kellett volna jönni a  gyerek szüleinek ha a közelben vannak. De eddig még nem jött senki. Most mit csináljak? –tűnődött magában. Majd ölbe vette Chibi Usát és sétált vele a parkban, hátha így rábukkan a szüleire. Hirtelen megcsörrent a zsebében a mobil telefon. Nagy nehezen előkotorta a készüléket.

–Sora! Merre vagy? –hallatszott az aggódó hang a vonalban –Csak fél kiló citromért küldtelek le, az ég szerelmére meddig tart ezt megvenni!

–Milyen citrom?  Jaj ne! Elfelejtettem! –kiáltott fel riadtan. Most jutott csak eszébe, hogy az anyja citromtortát akart sütni neki.

–Mi? Még nem vetted meg? Hol voltál eddig? –korholta dühösen az anyja

–Sajnálom…. Én csak. –szabadkozott Sora, és próbálta elmesélni a történteket de nem jutott szóhoz az anyja mellett.

–Most már mindegy gyere haza! Majd máskor megsütöm azt a tortát –sóhajtotta

lemondóan –Hihetetlen ez a gyerek– morogta  Serena miután  letette a telefont Dühösen pakolta el a torta előre előkészített hozzávalóit.

–Miért már megint mit csinált? – kérdezte unottan Albus egy  újság mögül.

–Órák óta várok rá! Ő meg ki tudja hol tekereg! –dühöngött Serena, majd hozzátette –Albus kérlek menj és keresd meg! Biztosan megint eltévedt!

–Aham…–hallatszott a dünnyögés az újság mögül. Serena begurult.

– Néha te is rám figyelhetnél! –korholta miközben kivette a férje kezéből az újságot.

Albus morcosan nézett fel, de dühe azonnal elszállt amikor meglátta felesége pillantását. Érezte, hogy Serena komolyan aggódik Sora miatt Ez a gyerek tisztára az anyja! .–gondolta .Serena és Sora tényleg nagyon hasonlított egymásra. Sora örökölte anyja vonásait, ráadásul még a haját is ugyanúgy hordta, a különbség csak annyi volt hogy Serena haja kékes ezüst volt. Sora szórakozott szeleburdi lány volt. Gyakran elkésett és mivel csak pár hete költöztek Tokióba ezért sokszor eltévedt. Ilyenkor mindig az apja kereste meg a legtöbbször a közeli parkban kószáló lányt. Szegény Sora! –gondolta –Nem könnyű most neki! Nagyon szomorú volt a költözés miatt. Hát igen Imádta New Yorkot, hiszen ott nőtt fel és ott vannak a barátai. De  mindenképpen Tokióba kellett jönnünk  A munkám ideköt. Tokióban nagyobb eséllyel alapíthatom meg az állat kórházat, mint New Yorkban. Itt több lehetőségem van mint ott és néhány barátom is besegít.. Ráadásul Serena is szeretett volna már hazatérni Japánba.

–Jól van! –mondta végül, majd pimaszul hozzátette –Csak ne morogj annyit mert még  a végén úgy maradsz!

–Te!! –korholta a férjét Serena miközben  megsorozta néhány díszpárnával. Albus ügyesen kikerülte őket majd puszit nyomott durcás felesége arcára és elindult megkeresni a lányát.