14.

Mamoru tanácstalanul sétált a parkban. Az elmúlt napok eseményei nagyon megviselték. Az Outher Senshinek még mindig nem bukkant a nyomára. De ő már belefáradt a keresésbe, ma egyedül akart lenni ezért a macskák nélküle indultak el. Szörnyen magányos volt. Nagyon hiányzott neki a felesége, lelkiismeret furdalása volt a legutóbbi veszekedésük miatt. Mint mindig most is csak valami ostobaságon kaptak össze. Sajnos az utóbbi időben egyre többször. Ezért nem akarta Usagit magával vinni Angliába, szeretett volna egy kicsit egyedül lenni, szörnyen idegesítette Usagi folyamatos  féltékenykedése, és zsémbelődése.  Régebben szórakoztatta a dolog, de az utóbbi néhány évben már  nagyon unta.  Ráadásul a kislánya Chibi Usa is nagyon hiányzott neki, aki most átmenetileg a  Tsukino családnál volt. Ők úgy tudták, hogy Usagi és Mamoru Angliában van.  Az igaz, hogy a jövőbeli Chibi Usa itt volt, de az más, őt  inkább húgaként szerette.  Igaz nyújtott némi vigaszt a számára.  Hiszen ő volt az egyetlen aki igazán megértette ezekben a nehéz időkben, gyakran beszélgetett vele a családjáról és ő is sokat mesélt a jövőről és a kislányáról. Most is éppen arra készült, hogy meglátogatja a Hino szentélyben. De előtte még útba ejtette a kedvenc helyét a parkban, azt a padot, ahol Usagival annyiszor randizott. Annak idején sokat ültek itt fánkot majszolva, amit a pékségben vettek a park bejáratánál. Itt kérte meg másodszor is a lány kezét. Mindketten szerették ezt a parkot. Emlékezett milyen boldog volt Usagi, amikor találtak egy takaros kis házat a park közelében.  Vasárnaponként gyakran jöttek  ide fánkot enni, és etetni a galambokat.

Ez most sem volt másképp, csak Usagi hiányzott.  Mamoru elgondolkodva ült le a padra jóízűen habzsolta a fánkokat, miközben  Usagi fényképét nézegette. Hirtelen motoszkálást hallott a bokorból a háta mögül.

–Ki van ott? –kérdezte idegesen, de válasz nem érkezett.

Bianca lapult a bokorban, már figyelte egy ideje a férfit, aki valahogy nagyon emlékeztette Albusra. Különös energiákat érzett körülötte. Megpróbált közelebb lopózni anélkül, hogy észrevenné, de sajnos nem volt szerencséje. Véletlenül megbotlott egy kiálló gyökérben és elvesztette az egyensúlyát. Nem esett el, de a Holdlabdát elejtette, és az pontosan a férfi orra elé gurult. Mamoru igencsak meglepődött amikor felfedezte az elkóborolt játékot. Csodálkozva vette fel a földről labdát és éppen azon gondolkodott, hogy vajon hogyan is kerülhetett ide, amikor valaki megszólította.

–Vissza adnád kérlek! –szólt a kislány aki éppen most lépett elő a bokorból.

A férfit meglepte a lány, aki szinte megszólalásig hasonlított Chibi Usára, csak a haja színe volt más. Az lilás szürke volt. 

–Mondd csak kislány honnan jöttél? –kérdezte, miközben visszaadta neki a labdát.

A lány nem felelt lassan elindult a bokor felé.

–Várj! –kérlelte Mamoru– Ne menj el!

  Bianca megállt. Maga sem értette miért. Mamorut meglepte a dolog, azt hitte a gyerek elfut, tanácstalanul nézett a kékes lila szemekbe. Nem mert semmit tenni, vagy mondani, mert félt, hogy elriasztja . Ekkor hatalmas gyomorkorgás törte meg a csendet,  Bianca most jött csak rá, hogy már régóta nem evett.

–Csatlakozz hozzám, ha van kedved! –nevetett Mamoru miközben megmutatta a fánkokat.

A kislány ráállt a dologra és csendben leült a padra miközben a fánkokat habzsolta.

–Tudod, nagyon hasonlítasz valakire, aki fontos nekem. –folytatta Mamoru.

–Tényleg? –kérdezte teli szájjal  Bianca, majd miután lenyelte a falatot hozzátette– Ezt már más is mondta nekem.

  –Értem.. Mondd hogy hívnak?

–Bianca vagyok.– válaszolta kurtán, majd ismét nekiesett a fánkoknak.

Mamoru nem akarta megzavarni a kislányt az evésben, így leült mellé a padra és a gondolataiba mélyedt.

–Miért vagy szomorú? –kérdezte a gyerek, miután kivégezte a fánkokat.

–Elvesztettem valakit, aki fontos nekem. –mondta a férfi.

–Ő az aki hasonlít rám? –faggatta tovább.

–Igen. Ö a feleségem. Néhány napja eltűnt, és azóta nem tudunk semmit róla.– válaszolta Mamoru. Maga sem értette,  hogy miért mondta ezt el. –Van nálam egy fénykép, ha érdekel.

–Persze–vont vállat Bianca. Aztán a lélegzete is elállt, amikor meglátta a fotót.– Hiszen ez Usagi! –kiáltott fel.

A férfi kis híján leesett a padról.

–Mi?! Te ismered Usagit! –kiáltott meglepetten. Bianca összerezzent. –Sajnálom, nem akartalak megijeszteni! –szabadkozott –Csak szörnyen aggódom érte!  Kérlek áruld el nekem, ha tudod hogy hol van?– kérdezte kétségbeesetten.

–Igen tudom! –felelte csendesen a kislány, aki lassan kezdte megérteni, hogy hová is került– a Holdpalotában van. Te vagy Mamoru igaz?

Chibi Usa morcosan vágott keresztül a parkon. Remélem tényleg fontos– dühöngött –Nem értem miért nem tudott inkább átjönni Reihez! –tűnődött. Nagyon ideges volt az Ezüstkristály és a kislány eltűnése miatt. Nem sokat aludt az elmúlt éjszaka. Szörnyen dühös volt a lányra. Biztos volt benne, hogy ő vitte el a brossát, és mindennek a tetejébe még valami bűzös löttyel is nyakon öntötte, amit szinte képtelenség volt lemosni. A haja még mindig lila volt tőle. Ezt érdemlem amiért segíteni akarok!– dühöngött, miközben megállt Usagiék háza előtt.  A ház egy takaros  kétszintes családi ház volt. Kicsit hasonlított arra a házra ahol Usagi felnőtt csak ehhez egy virágoskert is tartozott. A kert szélén a kerítés mellett hatalmas tölgyfa nőtt, az egyik ágára egy hinta volt felszerelve. Chibi Usa  megigézve nézte a játékot, nem tudta miért, de valahonnan nagyon ismerős volt neki. Na mindegy, nem ezért vagyok itt– szedte össze magát, majd becsöngetett.   Mamoru nyitott ajtót.

–Szia, kerülj beljebb –üdvözölte a lányt.

–Mondd, miért nem tudtál átjönni? –morgott a lány, miközben leült a kanapéra.

Morcosan dobta le maga mellé a baseball sapkát, amit eddig viselt, hogy eltakarja a haját.   Siralmas látványt nyújtott, a valaha ezüst rózsaszínesen csillogó fürtök, most csapzottan és lilán lógtak, a férfi most vette csak észre, hogy a lány arca  is enyhén kékes árnyalatú.

Mamorut meglepte a látvány. Sejtette, hogy ez állhat a lány rosszkedvének a hátterében. Zavartan mosolygott, majd megkínálta a süteményekkel amit az asztalra készített egy szalvétával letakarva..

–Még nem válaszoltál!– folytatta  a lány –Miért kellett nekem idejönnöm így!

–Mert vendégem van. –válaszolta a férfi nyugodtan, majd hozzátette. Egyél, citromtortát vettem, félretettem neked. Tudom hogy az a kedvenced.

–Hűha! –csillantak fel a barna szemek. Majd megfeledkezve minden bajáról a tortának esett. Mamoru mosolyogva nézte amint szédületes gyorsasággal tünteti el a szeleteket. Egyiket a másik után.

–Hé! Hagyj nekem is! –ugratta, majd gyorsan ő is elvett egyet, mielőtt a lány megkaparinthatta volna..

–Szóval, –kezdte Chibi Usa,– Elárulod végre mi olyan fontos?

– Előbb mesélj te! Mi történt veled? Mitől lettél kék?

A lányt ismét elöntötte a düh.  Szerette volna alaposan elfenekelni azt a szemtelen gyereket.

Mamoru jót nevetett  a történeten, annál is inkább, mert ez nagyon emlékeztette egy másik történetre. Chibi Usa dühösen förmedt rá!

–Ez egyáltalán nem vicces! Van fogalmad róla meddig sikáltam magam, amíg azt az undorító trutyit  ennyire kiszedtem a hajamból?! –nyafogta.

A férfit ismét elfogta a nevetés, de megállta, mert nem akarta a lányt megbántani.

Ebben a pillanatban egy álmos buksi jelent meg az ajtóban. Bianca volt az, nemrég ébredt fel. Álmosan sétált be a szobába, majd  szó nélkül eltűntette a maradék citromtortát.

 –Hé! Ez az enyém, te kis vakarcs! –förmedt rá Chibi Usa a kislányra.

–Vedd el, ha tudod! –válaszolt szemtelenül Bianca majd nyelvet öltött.

A lány elöntötte a pulykaméreg. Nem elég, hogy ez a csitri ellopta a  brossát és leöntötte azzal, az undorító trutyival, most még az utolsó szelet citromtortát is eleszi előle! Dühösen  indult el gyerek felé, hogy alaposan elfenekelje, de az ügyesebb volt és villámgyorsan kikerült az útjából, majd kirohant az ajtón. 

–Na, ezt aztán jól elintézted! –förmedt rá Mamoru.

–Mi? Te még a pártját fogod? Láttad mit művelt nem?

–Azt hiszem van most fontosabb dolog is, mint egy szelet citromtorta! –csattant fel a férfi. A lány elképedt. Ez volt az első eset, hogy Mamoru kiabált vele. Most pontosan olyan volt mint Endimion. Kis híján felrobbant dühében,

–Csak nem képzeled, hogy egy vacak torta miatt jelenetet rendezem! Én nem vagyok Usagi! –ordította teli tüdőből.

–Pedig most pontosan úgy viselkedsz! –vágott vissza a férfi.   

–Te ostoba! –dühöngött lány – Az a kis vakarcs ellopta a brossomat az Ezüstkristállyal! Azonnal meg kell állítanunk!

–Tudok róla.. –felelte  a férfi hidegen–azért hívtalak ide.

–Ez nem lehet igaz! –toporzékolt a lány– Miért nem vetted el tőle! Hogy lehetsz ilyen felelőtlen?! Hagyod, hogy ez a kis piszok a brossommal szaladgáljon!

–Ismerős a helyzet, nem igaz?! –kérdezte dühösen Mamoru, és mélyen a lánya szemébe nézett. –Ha vennéd a fáradságot, hogy végighallgass, elmagyaráznám!

 Chibi Usát meglepte apja hideg tekintete  csendben maradt, a férfi kihasználta a pillanatnyi nyugalmat, és  elmesélte Bianca történetét.  A lány most már nem haragudott a kislányra. Szörnyen aggódott érte, teljesen átérezte a bánatát, eszébe jutott az első látogatása a múltban. Az, hogy mennyire félt és hogy mennyire hiányoztak neki a szülei. Annak idején ő sem bízott senkiben és minden bajért Usagit okolta. Bár neki nem sikerült ilyen egyszerűen ellopnia az Ezüstkristályt.

–Szegényke! –mondta csendesen– Meg kell találnunk, mielőtt bajba kerül!

Majd forgószélként  száguldva  elhagyta a lakást, hogy a kislány keresésére induljon. Felborítva ezzel egy  cserepes fikuszt, ami épp az ajtó mellett állt.

–Anyja lánya! –sóhajtott Mamoru, majd a lánya után indult miután eltakarította a romokat.

***

15.

Bianca céltalanul rótta a város utcáit. Lassan esteledett, ismét fázni kezdett és alaposan meg is éhezett. Azt hittem, nem kell még egy éjszakát a szabadban töltenem! –sóhajtotta keserűen,  majd behúzódott egy közli sikátorba.  Eleredt az eső. A kislány egy sátrat épített a Holdlabda segítségével, az megvédte ugyan az esőtől, de  a hidegtől nem. Fázva húzta össze magát, miközben a családjára gondolt és a barátaira, akiket otthon hagyott.  Nagyon hiányzott neki a nővére és a kis barátnője Amethist, de legjobban Albust hiányolta. Bátyjaként szerette a fiút, rengeteg időt töltött vele, mert vele egykorú barátai nem nagyon voltak, az apja szigorú védőőrizete miatt. Így csak Albus és Amethist volt neki.  Luciusért is agódott, Mamoru szerint kórházban volt, szeretett volna mellette lenni, de nem tudta merre keresse. Lassan álomba sírta magát.

Eközben Luna álmosan baktatott a város utcáin. Már az idejét sem tudta, hogy mióta. Az elmúlt néhány napban folyamatosan az Outher Senshit keresték Artemisszel és Mamoruval.  A két fiú hamar feladta a keresést.  Mamoru  ma nem jött velük, pihenésre volt szüksége, Artemisz pedig a lányoknak számolt be a fejleményekről, és persze még nem tért vissza.  Hol a fenében lehet ez az ostoba macska? – méltatlankodott magában– Miért kell mindig mindent egyedül csinálnom? Legalább az eső ne esne, bőrig áztam!  Hatalmasat sóhajtott, majd úgy döntött mára ő is befejezi a keresést, ekkor különleges energiát érzett a közelben. Lehet, hogy Usagi az? –örült meg, és azonnal elfeledkezett arról, hogy    mennyire átfagyott. Rohant az energia irányába. Egy szűk sikátorba ért. Tanácstalanul nézett körbe. Ha Usagi itt lenne már észrevette volna. Hirtelen egy kis sátrat pillantott meg az utca végében a szemeteskukák takarásában. Határozottan innen érezte az energiát. Közelebb lopózott a sátorhoz és belépett. Még nyávogni is elfelejtett meglepetésében attól, amit odabent látott. Serenity rég elveszettnek hitt kishúga, Bianca ült   a sátorban.

–Luna! –ugrott sikítva a kislány a meglepett macska nyakába. Azt kishíján megfojtotta az ölelés. –Annyira féltem! Plutó megtámadott! Apus és Amethist megsérült! Nem tudom mit tegyek! –zokogta. 

–Ne aggódj, most már minden rendben lesz! –nyugtatta meg a kislányt, miután levegőhöz jutott a fojtó öleléstől. Bianca zokogva mesélte el a macskának az elmúlt napok eseményeit, kezdve a harcoktól, egészen a találkozásáig Mamoruval. Luna megpróbálta megnyugtatni a lányt és elmagyarázni neki, hogy nincs mitől félnie, de kevés sikerrel.

–Kérlek Bianca! Plutó sohasem tenne ilyet!

–A saját szememmel láttam, hogy majdnem megölte az apámat, és szerinted nem áruló?! –csattant fel a kislány.  Luna válaszra nyitotta a szájat, de hírtelen lépteket hallott a közelben ezért elhallgatott.

Chibi Usa közeledett a sikátor felé.  Már  órák óta járkált az esőben teljesen bőrig ázott, de nem adta fel a keresést.  Mindenképpen meg kell találnom! Vajon merre lehet? –sóhajtott, majd szomorúan nekidőlt a falnak. Hírtelen iszonyatos bűzt érzett a közelben.  A szag záptojás és rengeteg kölni keveréke lehetett, Chibi Usa szédelgett. Fúj, biztosan egy démon! –nyögte majd fülelt. Közeledő léptek zaja ütötte meg a fülét. Chibi Usa egy hatalmas Sailor rúgással támadott, amivel telibe találta a közeledő Setsunát.

–Aú! Mit művelsz! –morgott az említett

–Plutó! –csodálkozott Chibi Usa –Bocsi, azt hittem egy démon jön! Mi történt veled?

–Ha jól sejtem az, ami veled! –válaszolta a lány miközben a másik kék arcszínét és lilás fürtjeit nézte.

 Bianca megérezte a jelenlétüket tudta, hogy nem tud elosonni a lányok mellett észrevétlenül.

–Holdlabda! Füstbomba támadás!– suttogta és  ráküldte a lányokra a támadást, majd Lunát szorosan tartva elrohant mellettük. A két lányt váratlanul érte a támadás, de szorosan Bianca nyomában maradtak, végül a parknál utolérték. 

–Moonlight Pover Make Up! –hangzottak fel a parancsszavak, majd Bianca Sailor Moonlighttá változott. –Fénybilincs! –kiáltotta ismét mire a lányokat fény nyalábok kötötték gúzsba, úgy hogy moccanni sem bírtak.

–Kérlek Bianca! Hallgass meg!  Mi segíteni akarunk!– kérlelte Plutó

–Nem igaz! Hazudsz! –kiáltott teli tüdőből a kislány –Miért akarnál segíteni, azok után, hogy majdnem megöltél Apát és engem! Áruló vagy! Hogy tehetted ezt?! A nővérem bízott benned, te voltál az egyik legjobb barátnője!

–Bianca! Én soha nem tudnálak bántani téged! Kérlek, had magyarázzam meg! – könyörgött Plutó, aki könnyűszerrel kiszabadulhatott volna, de nem tette, nem akarta még jobban megrémíteni a gyereket.

–Ez nem igaz! –kiabált sírva Moonlight –Láttalak téged!

–Nem Plutó támadott meg téged akkor! –szólalt meg Luna a kislány vállán –Egész idő alatt a nővéredet védte! Reilos és Severus támadott rátok! Kérlek hidd el, ez az igazság! Albus látta amikor  Reilos átváltozott! 

Bianca most már végleg összezavarodott, feloldta a bilincset és tanácstalanul ült le az egyik padra.

–Bízz meg a lányokban! Segíteni akarnak! –fojtatta tovább a fekete macska. Bianca nem bírta tovább, visszaváltozott és sírva vetette magát Chibi Usa karjaiba. (Először Plutó felé indult de amikor megérezte a bűzt inkább Chibi Usa mellett döntött J  )

***

Később  a csapat Mamorunál jött össze.  Megvitatták az eddig történteket. Előkerült az Outher Senshi többi tagja is, akik eddig az új ellenség után kutattak.

–Sajnálom a történteket! –szabadkozott Bianca miután visszaadta az Ezüstkristályt

–Semmi baj,  csak egy ostoba félreértés volt. –nyugtatta meg Ami

–Még szerencse, hogy nem történt komoly baj. –mondta Rei

–Remek! Akkor minden a legnagyobb rendben! –nevetett a kislány

–Mi nem így látjuk! –szólalt meg morcosan a sarokból Setsuna

–Elárulnád végre, mivel lehet leszedni EZT! –nyafogott Chibi Usa miközben az arcára mutatott.– És Plutóra is ráférne egy alapos fürdés, mielőtt mindenki megfullad. –tette hozzá szemtelenül

–Hé! –méltatlankodott az említett– Már legalább hússzor megfürödtem, de ez a bűz nem múlik el!

–Ajaj! –kapott észbe Bianca– Majdnem elfelejtettem! –majd a Holdlabdával egy színes üvegcsét varázsolt elő. –Ez  itt a Holdliliom olaj –magyarázta– csak ez tudja semlegesíteni a szagot, és a festéket is lemoshatod vele.

A két lány egyszerre kapott az üvegcse után.

–Add ide előbb én fürdöm meg! –nyafogott Chibi Usa

–Hogy is ne! Te még várhatsz kékség! –morgott Setsuna, majd elorozta az üvegcsét és bezárkózott a fürdőszobába. Chibi Usa ezt nem állta meg szó nélkül

–Hé! Hagyj belőle nekem is! –dühöngött, miközben az ajtón dörömbölt

–Várd ki a sorodat! –kiáltott ki Plutó a fürdőből. Chibi Usa válaszát már elnyomta a csobogó víz zaja.

–Te jó ég! Ezek ketten pontosan olyanok, mint Rei és Usagi! –kuncogott Ami és Mina

Szerencsére Rei nem hallotta a megjegyzést.

Fél órával később mindkét lány tisztán festék és szagmentesen tért vissza a szobába.

–Tehát még mindig nem tudjuk pontosan, hogy ki az ellenség, de az biztos, hogy hatalmas ereje van. –fejezte be Haruka a beszámolóját.

–Mi megpróbáljuk feltartani, addig amíg ti visszatértek Usagival. De az Aszteroid Senhire is szükségünk lesz. –vette át a szót Michuru

–De a mi helyünk Chibi Usa mellett van–kötekedett Cere Cere

–Ez most különleges eset, majd később mindent, megértetek. –mondta Hotaru

–Úgy van, ez Usagi kérése lányok! –folytatta Luna

–Hogyan? –csodálkozott Rei

–Anya levelet küldött velem Mamorunak. –mondta Chibi Usa –De még én sem tudom mi áll benne.

–Egyenlőre elég, ha annyit tudtok, hogy Sailor Ceres , Sailor Vesta, Sailor Juno, és Sailor Pallas itt marad és a bolygót védi, amíg ti megkeresitek Usagit. –szögezte le Mamoru

–Értem. Akkor Induljunk! –mondta Makato

–Szükségünk lesz Bianca papájára Luciusra és Uránusz húgára Sailor Titániára is. –Folytatta tovább Luna

Mi? –ugrott fel az elképedt Haruka –Ezek itt van a húgom?

–Igen! –mondta Artemisz –Most kórházban van, Luciussal együtt. Chibi Usa meg kell őket gyógyítanod  az Ezüstkristály segítségével!

–De hogyan? –kérdezte az említett

–Majd Bianca a segítségedre lesz. A Fénykristállyal képes lesz megnövelni az Ezüstkristály erejét, és megtisztítani azt .–magyarázta Luna– Így megmenthetitek  Lucius életét és meggyógyíthatjátok Amethist sérüléseit.

Fél órával később Ami,  Haruka,  Bianca és Chibi Usa már a kórházban volt Amethist szobájában. A kislány sérüléseit könnyűszerrel meggyógyította Chibi Usa a kristállyal. 

Amethist nagyon boldog volt hogy viszont láthatta a nővérét.

–Nővérem! –ugrott a lány az elképedt Haruka nyakába– Olyan büszke leszel rám! Már én is Sailor harcos vagyok! –csiripelte. El tartott egy darabig, mire bárki is szóhoz juthatott mellette, és amíg sikerült elmagyarázni neki a helyzetet. Harukát meglepte a tény, hogy Amethist itt van. Annak idején nagyon megviselte őt egyetlen húga eltűnése és a vőlegénye árulása. Boldogan ölelte magához a kislányt. Közben a többiek Lucius szobája felé igyekeztek. Az öreg nagyon súlyos állapotban volt. Az orvosok már lemondtak róla.

Bianca a könnyeivel küszködve nézett apjára.

–Kérlek mentsd meg! –fordult Chibi Usa felé.

A lánynak fogalma sem volt mit tehetne, de azért megpróbálta. Ráhelyezte a brossát a férfi mellkasára és koncentrálni kezdett.  Lucius élet és halál között lebegett.  Rideg sötétség vette körül, nem látott és nem hallott semmit. Nem tudta hol van, és hogy miért van ott. Vajon hogyan kerültem ide? –tűnődött –Mi történhetett? Lehet hogy meghaltam?

Kiáltani szeretett volna, de nem jött ki hang a torkán. Hírtelen rózsaszínes fénypontot pillantott meg a távolban. A fény melegséget árasztott magából, majd meghallotta a lánya, Bianca hangját. 

–Apa! Ne add fel! Kérlek, maradj velem!

Most már mindenre emlékezett, a lányát ért támadásra,  a szörnyre,  a csatára Severussal.

A férfi elindult a fény és a hang irányába.  

Bianca görcsösen szorította apja kezét, most nem tartotta vissza a könnyeit.

–Könyörgök Ne halj meg! Szükségem van rád! –zokogta

–Bi.. Bianca! – suttogta Lucius– Mi történt? Hol vagyunk?

A kislány zokogva borult apja nyakába, a férfit kis híján megfojtotta az ölelés.

–Annyira sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Az egész az én hibám! –sírta a lány miközben Chibi Usa és Ami a könnyeivel küszködött.

–Semmi baj, kicsim! Nyugodj meg! –cirógatta meg gyengéden a lilás fürtöket Lucius, majd körül nézett. Kis híján leesett az ágyról amikor meglátta Chibi Usát. De akkor lepődött csak meg igazán, amikor a lányok elmagyarázták neki a helyzetet. Enyhén lesokkolta a tény, hogy a jövőbe került. Válaszokat akart, ezért elkísérte a lányokat Mamoruhoz. Benne megbízott. Usagi már sokat mesélt neki róla.