6.

Usagi vissza ült a székbe és a gondolataiba merült. Rájött hogy hová került, de azt még mindig nem értette, hogy miért és hogyan.   Chibi Usa annak idején  Sailor Plutó közbenjárásával tért vissza a múltba  egy időkulcs segítségével, de ez a helyzet más volt.

–Halljam min gondolkodsz, kislány… –jegyezte meg csendesen a férfi  és mélyen Usagi szemébe nézett. ….Kékes lila szemei hidegen meredtek rá, Usagit megrémisztette ez a tekintet ijedtében majdnem megint leesett a székről.. Nem bízott a férfiban

–Én várok–szólt ismét  és karba tett kézzel leült a székre.

Hirtelen nyílt az ajtó és Sailor Uránusz lépett be a szobába.

–Felség, a királynő magához tért! Jöjjön gyorsan! – hadarta.

–Értem. Kísérd vissza a foglyot a cellájába!– adta ki a parancsot és elsietett.

Uranusz  szó nélkül vezette vissza Usagit  ahhoz a szobához ahol reggel ébredt. Durván belökte az ajtón, majd bezárta és elment. Usagi tanácstalanul ült a földön…Egyszer csak halk kaparászást hallott az ablak felől. Felállt és a berácsozott  ablakhoz ment.  Luna ült az ablak párkányon, és őt figyelte. 

–Mondd Usagi hogyan kerültél ide?–kérdezte barátságosan.

–Luna! Úgy örülök hogy itt vagy! Segítened kell! – mondta.

Ezután mindent elmesélt a macskának amit a Holdkirályságról tudott, még azt is  hogy hogyan  lett Sailormoon.  Majd mesélt az összes eddig átélt csatáiról, végül a Hold jogar különös felbukkanásáról.

Luna figyelmesen hallgatta, de nehezen tudta elhinni amit mondott. Egy lány aki a jövőből jött, ez számára hihetetlenül hangzott. De mégis legbelül úgy érezte  hogy igazat mond.  Még élénken emlékezett a múlt éjszakára, amikor az a különös harcos felbukkant a kertben, majd eltűnt és megjelent Usagi. Talán ő lenne az a harcos? Elmélkedett magában  

–Ugye hiszel nekem Luna? –kérdezte könyörögve.

–Ez a leghihetetlenebb történet amit valaha is hallottam, de úgy érzem igazat mondasz. Mondd, hogyan segíthetnék?

A lánynak hatalmas kő esett le a szívéről. Érezte, hogy Luna bízik benne és hogy számíthat rá. Ekkor lépteket hallott a folyosó irányából. Pár másodperc múlva egy őr lépett be a szobába egy tálca étellel.  Szó nélkül letette a tálcát  az asztalra és kiment. Usagi ismét az ablak felé fordult, de az már üres volt. Luna eltűnt. Biztos az őr ijesztette meg.–gondolta szomorúan–Mindenképpen beszélnem kell vele, ki kell jutnom innen! De hogyan? Nézett szét tanácstalanul a szobában. Ami igen csak híján volt búvóhelynek. A faliszekrénybe befért volna, de nem látta sok értelmét oda bújni. Ismét lépteket hallott és halk beszédfoszlányokat a folyosó felöl. Usagi az ajtóhoz lopózott és figyelt, hátha megtud valamit.

– Nem mondott semmit a fogoly amíg  bent volt nála?– kérdezte az egyik. Usagi felismerte ezt a hangot, ez a férfi vallatta az előbb is. 

–Nem, felség. –felelte a másik

–Jól van katona, leléphet. Innentől átveszem.

–Igen uram! –mondta és felment a csigalépcsőn.

Lucius Herceg egyedül maradt a folyosón a gondolataival. Tanácstalan volt a felesége eltűnése miatt,  már hetek óta semmit sem hallott róla, mintha csak a föld nyelte volna el. Az anyósa, Selena királynő hírtelen megbetegedése, most meg ez a különös lány aki, szinte a megszólalásig hasonlít a lányára. Mi jöhet még?–sóhajtotta, és komótosan elindult a folyosón a cella irányába.

Usagi jól hallotta az ajtó mögül a közeledő léptek zaját, de  még mielőtt elugorhatott volna az ajtó kinyílt. Meglepetésére éppen elfért a mélyedésben az ajtó mögött. Hirtelen remek ötlete támadt, teljesen a falhoz lapult és várt.

A férfi tanácstalanul vakarta meg a fejét miután belépett a szobába. Először meglepte az üres szoba látványa, aztán határozott léptekkel elindult a szekrény felé.

–Ejnye, kislány!  Bújócskázunk? –jegyezte meg félhangosan, majd kinyitotta a szekrényt.

Usagi eközben a férfi mögé lopózott, és csak erre a pillanatra várt. Egy határozott mozdulattal belökte a szekrénybe, majd  az ajtaját kitámasztotta az egyik székkel. Óvatosan kinyitotta a szoba ajtaját és kilesett a folyosóra. A szekrényből, halk szitkozódás hallatszott. A lány nem törődött vele, kilépett a folyosóra és bezárta maga mögött az ajtót. Még éppen időben, mert a férfi éppen kiszabadult. A szekrény ajtaja hatalmas robajjal szakadt le. Usagi  a zajra benézett a cella kémlelőnyílásán,  és egy meglehetősen dühös szempárral és a hozzá tartotó hatalmas orral találta szemben magát.

–Engedj ki!–morogta a szempár.  

–Majd ha fagy tata! – mondta szemtelenül, majd az elképedt férfi orrára csapta az ajtót.

Ezután macskaként osont végig a sötét folyosókon, igyekezett észrevétlen  maradni. Percekig barangolt így a palotában, mígnem valahogy kijutott a kertbe. A palota kert hatalmas volt, még a tokiói parkoknál is nagyobb, hatalmas virágos kerttel sűrű bokros és erdős részekkel. Remek itt nyugodtan elbújhatok egy ideig.  – gondolta majd befészkelte magát az egyik bokorba. –De hogy fogok én ebből kimászni! Bárcsak itt lenne Luna!  

Hirtelen közeledő léptek zajára lett figyelmes. Lehet, hogy már itt is vannak?– ijedt meg, és még jobban összehúzta magát a bokorban. Egy csapat gyerek szaladt arra,  két fiú és egy lány. 

–Most már elég volt! Azonnal adjátok vissza!–kiáltotta a kislány. A két fiú egy aranyozott labdát dobált egymásnak, ami  cicafejet mintázott arany félholddal a homlokán.

– Akarod? Tessék! – mondta az egyik fiú, és bedobta a labdát a bokorba. Az éppen Usagi fején landolt. A fiúk ezután otthagyták a kislányt, aki kétségbeesetten próbálta megkeresni  kedvenc játékát, de miután nem találta meg, szomorúan sírdogált a bokor tövében. Usagi megsajnálta a gyereket  és óvatosan  kigurította a labdát a bokorból.  A kislány összerezzent.

–Van ott valaki?–kérdezte riadtan. Usagi pánikba esett jobb ötlete nem lévén hangosan nyávogni kezdett.

Jaj, Luna! Úgy megijedtem! –mondta megkönnyebbülve és bemászott a bokorba.

 –Hát te ki vagy?– kérdezte kíváncsian, amikor észrevette, kit rejt a bokor

Usagi meglepetésében szólni sem tudott, amikor meglátta a kislányt. A tíz év körüli gyermek szinte megszólalásig hasonlított Chibi Usára. Csak a haja színe volt más. Az lilás ezüst volt, rózsaszínű gyöngyöcskékkel összefogva. Nagy kékes-lila szemei huncutul csillogtak Világoskék  térdig érő ruhácskát viselt.

–Chibi Usa?– álmélkodott Usagi félhangosan.

–Dehogy te buta! Én Bianca vagyok! És téged hogy hívnak?

–Usagi vagyok.–felelte mosolyogva–Ugye nem árulod el senkinek, hogy itt vagyok!

–Miért?

–Mert titok…

–Jó, nem mondom el, ha megígéred, hogy játszol velem.

–Hát jó. Tudod nagyon hasonlítasz valakire, aki nagyon fontos nekem. – mondta miközben gyengéden megcirógatta a lilás fürtöket. 

–Kapj el ha tudsz! – kiáltotta vidáman a kislány és kiugrott a bokorból.

Usagi felsóhajtott. Végre elment. Jobb, ha másik búvóhelyet keresek– gondolta, és óvatosan  kibújt a bokorból,  majd lassan neszetelenűl igyekezett minél beljebb kerülni az erdőbe. Hírtelen éles sikoly ütötte meg a fülét.   Megtorpant, majd ösztönösen a hang irányába futott. Nem messze onnan, egy hatalmas szörny  éppen Biancára támadt.   Usagi ezt látva megtorpant. Rájött ugyanis, hogy a brossa otthon maradt, és így kevés eséllyel vehetné fel a harcot ellene. Reménykedett benne, hogy hamar  meghallják a zajt a palotában és a kislány segítségére sietnek.  Nem akart közbelépni. 

A youma szürkésbőrű kék hajú lény volt. Gonoszan vigyorgott miközben a kislány felé lépdelt.

 –Most meghalsz! –hörögte

Bianca  összeszedte minden bátorságát , bátran a youma szemébe nézett.

–Holdlabda! Robbanó Buborék Támadás!– kiáltotta miközben feldobta a levegőbe a cicás labdát. A  varázslat hatására a labda sárgás színű buborékokat eregetett magából, amik azonnal felrobbantak ha hozzáértek valamihez. A szörnyeteg villámgyorsan hárította a támadást, és elkapta a kislányt. Usagi ezt látva nem késlekedett tovább. Felkapta a földön heverő, játékot elismételte az előbb hallott vezényszavakat és teljes erőből a youma arcába vágta.  A robbanás ereje meglepte a szörnyet és elengedte a foglyát. Usagi ölbe kapta  Biancát és  rohanni kezdett vele. 

–Ezt még megbánod! –vicsorgott a szörny –Tüskeerdő Támadás!

Egyszerre hatalmas tüskék nőttek ki a földből minden irányban.  Usagi igyekezett kikerülni őket de még így is megkarcolták a kezét és a lábát. Ezzel azonban még nem volt vége, látva a támadás sikertelenségét  a youma újra támadott. Egy hatalmas energia gömböt lőtt ki a lányok felé. Usagi  Sailor Moon-ként könnyedén kivédhette volna a támadást, de így nem volt sok esélye. Igyekezett tompítani  az erejét. A földre lapult és a testével védte Biancát. Aztán elsötétült előtte minden.

– Dead scream!

– World shaking!

– Deep submerge !

– Moonlight!

Hallatszott a távolból és a hatalmas energiagömb elsöpörte a youmát. 

 ***

7.

–Szóval azt mondod Luna, hogy a jövőből jött?–kérdezte Silvermoon miközben kényelmesen hátradőlt a fotelban.

–Ez elég hihetetlenül hangzik–mondta Uránusz aki szokásához híven az asztalon ült  karba tett kézzel.

–Szerinted ez lehetséges Plutó? –kérdezte Neptun aki a kanapén foglalt helyet Plutó mellett.

–Elvileg igen.–szólt az említett– bár furcsállom, hogy nem az időkulcsot használta… szerintem nem véletlenül van itt.

–Ez mit jelent? –kérdezte Uránusz

–Azt, hogy nem éreztem zavart az időfolyamban, amikor megjelent.  Ha valaki az időkulcsot használja az engedélyem nélkül az jelet küld nekem és az illetőt meg tudom állítani, még mielőtt belépne a másik időzónába.  Ha pedig valaki az engedélyemmel használja, akkor tudom, hogy  mikor érkezik és miért.  Szóval bárki is hozta ide annak jó oka volt rá.

–De te azt mondtad,  hogy nem szabad az időkulcsot  használni, mert veszélyes! –csodálkozott Neptun

–Igen tudom, de van amikor szükséges–mondta Plutó

–Szóval , nem tudod hogyan került ide? – kérdezte Silvermoon

–Sajnos nem.

–Azt is mondta, hogy ő a jövőbeli lányod, Serenity. –fojtatta Luna

–Hát. Az éppen lehetséges, nagyon hasonlít rám…

–Mi lehetséges?  –kérdezte Lucius, aki éppen most lépett be a szobába orrán egy hatalmas ragtapasszal. Ami a pincében történt események nyomait hívatott elfedni. Igen kellemetlenül érintette a dolog, az egész palota azon nevetett, hogy egy lány túljárt az eszén. Pedig ő volt, az  elővigyázatosság mintaképe, és mégis besétált egy ilyen egyszerű csapdába.

A lányok zavartan néztek egymásra. Ismerték jól az öreget, tudták jól, hogy milyen hírtelen természetű és hogy mennyire félti az idősebb lányát a fiúktól. Nehezen fogja ezt a hírt megemészteni.

–Mi lehetséges?–kérdezte ismét.

–Hát… Usagi azt mondta , hogy a jövőből jött, és hogy…hogy ő..–dadogta Luna

–Ő az én lányom–fejezte be a mondatot Serenity.

–Miiii?–kiáltott meglepetten–Ezt nem értem…–fojtatta csüggedten és leült a szék mellé.  Szegény öreg nagyot nyekkent, de csak a büszkesége sérült meg. A lányok jóízűen nevettek rajta, annál is inkább, mert erről eszükbe jutott a szekrényes eset is. Lucius feltápászkodott majd morcosan kiment a szobából. 

–Szegény Apus!–mondta nevetve Serenity–Rájár a rúd mostanában.

 ***

8.

Usagi arra ébredt, hogy mindene sajog, lassan  emlékezett vissza  a történtekre.  Remélem Bianca jól van…Vajon hol lehetek most?– tette fel magában a kérdést, de még ahhoz is túl kimerült volt, hogy körülnézzen. Halk beszélgetésre lett figyelmes az ágya mellett.

–Mondd Apus, ugye nem hal meg?– kérdezte szomorúan Bianca.

–Ne aggódj szívem csak alszik, hamarosan felébred– mondta egy gyanúsan ismerős hang.

 Ajaj! –gondolta Usagi majd  lassan kinyitotta a szemét és körülnézett,remélte,hogy nem az a férfi lesz a szobában akit a szekrénybe zárt, de sajnos csalódnia kellett. Ő volt a szobában Biancával.  A férfi igencsak megviselt állapotban volt, orrán hatalmas ragtapasz   díszelgett a legutóbbi találkozásuk emléke ként.  Hírtelen gyengéd motozást érzett a lába körül, Arthemisz ült aggódva az ágy végében és őt figyelte. Usagi csalódott volt, azt hitte Luna is itt lesz, de hiába kereste.

–Nézzétek! Magához tért!–szólalt meg  a fehér kandúr.

–Nahát tényleg! –újongott Bianca és  nevetve Usagi nyakába vetette magát.

Usagi boldogan ölelte át a kislányt. 

–Ugye nem sérültél meg ? – kérdezte tőle.

–Nem sérült meg, hála neked! –szólalt meg a férfi –Köszönöm hogy megmentetted a lányomat, és elnézést kérek a kellemetlenségekért. Lucius Herceg vagyok, de szólíts csak nyugodtan..

–Apusnak! –kotyogott közbe Bianca

Az öreg nevetve nézett a kislányra

–Mondd  csak kisasszony nem kellene már az iskolában lenned?

–Nee! Apuus! Had maradjak még! –nyafogott.

–Majd visszajössz Usagihoz iskola után, de most menj. –mondta szelíden

Bianca kissé sértődötten, de teljesítette apja parancsát és elment. Usagi kettesben maradt Luciussal. Az öreg leült az ágya mellé és  mélyen a szemébe nézett. Usagi megszeppent…

–Sajnálom….–cincogta– Én…. Én.. nem akartam.

Az öreg még mindig a szemében nézett.  De a tekintetében nyoma sem volt gyűlöletnek, enyhén sértődötten néztek rá a kékeslila szemek, és ott bujkált bennük az a huncut fény amit már jól ismert Chibe Usa tekintetében is.  Hírtelen kitört belőle a nevetés, majd Arthemisz is csatlakozott hozzá.

–Hihetetlen vagy, ugye tudod?–mondta nevetve Lucius

–  Az hát! Óriási volt amikor megtalálták Luciust a cellába zárva! Hihetetlen, hogy bezártad a szekrénybe! – nevetett Artemisz.

A macska szó szerint fetrengett a röhögéstől. Aztán egyszer csak lepottyant az ágyról, és nyekkenve nyúlt el a földön.. Ezt már Usagi sem bírta tovább.

–Úgy kell neked, gonosz macska!–kuncogott Lucius.

Serenity a elgondolkodva sétált a folyosón. Még mindig nem tudta elhinni a történteket. Az a lány aki állítólag a jövőből jött, a lányom lenne? Olyan furcsa az egész! De Plutó szerint igaz!  De vajon hogyan jöhetett ide és miért?–ezt mindenképpen tudni akarta

–Mondd Luna, szerinted hogyan jött ide Usagi? – kérdezte végül

–Bárcsak tudnám….–mondta szomorúan Luna. Nagyon elkeseredett attól amit megtudott Usagitól a Holdkirályság jövőéről. Szerette volna Serenityt figyelmeztetni, hogy elkerülje a csatát, de ő hallani sem akart róla. Nem akarta megtudni mit hoz számára a jövő.

Közben elérték úti céljukat,  az egyik vendégszobát ahová Usagit vitték a youma támadás után.

Usagi ezalatt Luciussal beszélgetett. Lucius mesélt neki a családjáról. Serenitiről,  és Biancáról. A felesége Diána titokzatos eltűnéséről és Selena királynő különleges betegségéről és hírtelen felépüléséről.

–Valamit mutatni szeretnék neked–szólt Lucius és  egy kis dobozkát  vett ki a zsebéből.– Aznap találtam rá amikor a feleségem eltűnt. Sajnos még nem jöttem rá mire jó.  De te talán tudsz segíteni

Usagi kíváncsian nyitotta ki a dobozt, amiben egy aranyozott szív alakú tárgyat talált  arany félholddal a közepén.

–Hiszen ez a brossom!–kiáltott fel meglepetten–Ez meg hogy lehet?

Lucius tanácstalanul vakarta meg a fejét…

Ekkor lépett be Sailor Silvermoon a szobába Luna társaságában. Usagi szólni sem tudott döbbenetében, találkozott már néhányszor Serenityvel, de az a  Holdkirálynő  akit ő ismert mindig sápadt és szomorú volt. Titokban mindig is  erről álmodott várta a találkozást az anyjával,  ez a lány más volt mint az általa ismert Holdkirálynő. Usagi  a könnyeivel küszködött képtelen volt megszólalni, most jött rá mit is érezhetett Chibi Usa amikor először tért vissza a jövőből.

–Üdvözöllek Usagi! Sailor Silvermoon vagyok,de szólíts nyugodtan Serenitynek.– mondta és leült az egyik fotelba

–Nahát! Ez hihetetlen! –szólalt meg Usagi

–Igen szerintem is az. Nem hittem volna, hogy idő előtt találkozom a lányommal.

–Szóval az a  bross a tiéd? – csodálkozott az öreg– Na és mire jó? Úgy láttam ki lehet nyitni, de sajnos még nem jöttem rá hogy hogyan. Folyton megrázott amikor  hozzáértem.

Atremisz erre megint kuncogni kezdett de Luna pillantása elhallgattatta

Usagi ismét a brossnak szentelte a figyelmét és egy halvány repedéseket vett észre a felületén. Jaj nem! Eltört! Így nem tudok átváltozni! Mi lesz most!  –ijedt meg. Szólni akart a többieknek, de ekkor dühös gyomorkorgás jelezte, hogy már régen nem evett.

Ezt hallva Artemisz ismét kuncogni kezdett, most Serenity hallgattatta el egy pillantással.

–Talán itt az ideje hogy kicsit felfrissülj Usagi Hozatok fel neked ebédet. Majd később fojtatjuk a beszélgetést. Legyél egy óra múlva a Tanácsteremben, majd Luna elkísér. .–mondta és kiment a szobából az apjával és a macskákkal a nyomában.

 ***

 9.

Usagi tanácstalanul ült a szobában Kétségbe volt esve a törött bross miatt, nem tudta mi tévő legyen. Abban teljesen biztos volt hogy így harcképtelen, és még magát sem tudná megvédeni, nemhogy másokon segíteni. Pedig Lucius elmondása alapján itt igencsak elkellene a segítsége. A fenébe már kinyitni sem tudom így még az Ezüstkristályt sem tudom használni, ami azt jelenti, hogy nem tudom elérni a lányokat sem. Egyedül maradtam. –dühöngött magában majd az egyik díszpárnát teljes erőből az ajtóhoz vágta. Az telibe találta a fiút aki éppen belépett a szobába egy tálca étellel.

–Aú! –mondta sértődötten, miközben  törött tányérokat szedegette a földről – Neked meg mi bajod?

–Jaj! Bocsáss  meg nem láttam, hogy jössz!–cincogta riadtan  Usagi miközben segített a romok eltakarításában

–Azt vettem észre….mondta cinikusan a srác, majd jóval kedvesebben folytatta– Valami baj van?

–Nincs semmi bajom– morogta a lány

–Oh! Értem akkor te mindig díszpárnával dobálózol?– kérdezte szemtelenül a fiú

Usagit  ismét elfutotta a méreg. Most már egyáltalán nem bánta , hogy fejbe találta a fiút a párnával, sőt még egy másikat is megérdemelne a képébe. Majd a gondolatot tett is követte, és a másik párnát felkapva határozottan megindult felé.   

–Jól van! Jól van! Megadom magam!–nevetett a fiú–Hihetetlen, hogy mennyire hasonlítasz édesanyádra!

–Mi? Te honnan tudsz erről?–kérdezte riadtan

–Serenity nagyon közeli barátnőm. Gyerekkorom óta ismerem őt. Moriarty  kapitány vagyok, de szólíts nyugodtan Albusnak.

Usagi csak most nézte meg figyelmesebben  Albust.  A tizennyolc év körüli fiú  egy fejjel fölé magasodott mélykék szemeiben  huncut fény csillogott  sötétbarna rövid haja enyhén rendezett szénakazalra emlékeztetett, sötétkék uniformist viselt  fekete bőrövvel  és csizmával.

– Ne haragudj a párna miatt– nevetett Usagi

–Semmi baj már megszoktam. Serenitytől  is gyakran megkapom a nyakamba, csak te jobban célzol.  – nevetett a fiú majd   Usagi gyomorkorgását meghallva halkan hozzátette– Hozhatok neked másik ebédet is, de csak akkor ha megígéred, hogy nem dobálózol párnákkal.

–Jó majd jól fejbe váglak vele–vágott vissza majd játékosan megfenyegette.

 Albus kiment majd néhány percen belül hatalmas tálcával tért vissza, nyomában az ugrándozó Biancával és kis barátnőjével Amethisttel. Usagi farkasként vetette rá magát az ételre. Miután jól lakott Albus társaságában  elindult  a megbeszélésre, a kislányok persze folyamatosan a nyomukban voltak, és csiviteltek. .Bianca ismét elmesélte Amethistnek a találkozását Usagival,(legalább huszadjára) majd a szörnytámadást és azt hogy hogyan menekült meg. Közben összefutottak Lunával is aki átvette Usagi kíséretét, így a két rosszcsont Albus nyakán maradt. De a fiút  ez egyátalán nem zavarta, rengetegszer vigyázott már a lányokra, imádta őket. Sokszor bújócskázott velük szabad idjében, főleg Biancát kedvelte, húgaként szerette. Szeretett volna testőrséget is vállalni mellette, de ki tudja miért Lucius nem bízott benne. Talán azért mert valamikor Marthina  személyes testőre volt. Nem szívesen emlékezett vissza arra az időre, az a nő gyakran az idegeire ment a „ különleges elvárásaival” ahogy ő nevezte. Boldog volt amikor elment. Remélte hogy ezután ő vigyázhat Biancára, de Lucius a bátyját Gildroyt és lökött haverját Mockot  jelölte ki a feladatra. Mock! Az az idióta Ő volt szolgálatban amikor a kislányt megtámadták,  és most is neki kellene vigyázni rá! Hol lehet már megint! Biztosan megint Uránusznak udvarolgat…–forrongott magában.

Hírtelen egy sötét alak ugrott elő a folyosó egyik szegletéből. A két kislány riadtan ugrott Albus nyakába, aki meglepetésében kishíján hanyatt esett. Szerencsére még az utolsó pillanatban visszanyerte az egyensúlyát.  Ekkor gúnyos röhögést hallott a háta  mögül

–Moriarty! Te aztán nem vagy semmi! –röhögte az alak–Látnod kellett volna milyen hülye képet vágtál!

–Mock! Te marha!–morgott Albus

–Innentől átveszem Morty nyugodtan leléphetsz! –folytatta a gúnyolódást–Nem árt nacit cserélni, igaz!

Albus mindig is utálta a nagydarab és buta Mockot. Amióta csak az eszét tudta, folyton szórakozott vele. Ez most sem volt másképp. Albus rendszerint visszavágott ilyenkor,de most nem akart a lányok előtt. Mérgesen sarkon fordult és elindult az ellenkező irányba.

–Meg mondalak  a nővéremnek!–nyafogott Amethist

–Csak nyugodtan te kis tacskó –gúnyolódott Mock – Szerinted érdekli, a nyafogásod? Jobb, ha megszokod  hogy  Uránusz hamarosan a feleségem lesz! Én vagyok a főnök akár tetszik neked akár nem!–ordította és kegyetlenül megszorította a karját. Amethist keservesen sírni kezdett. Ezt már Bianca sem tűrhette szó nélkül.

–Utálatos vagy! –mondta és teljes erővel a férfi bokájába rúgott– Majd Apa jól megbüntet, ha elmondom neki!

–Arra sajnos nem lesz alkalmad felség! –mondta hűvösen miközben erősen megragadta a kislányt– Mert most megöllek!

– Ne! Eresz el ! – kérlelte Bianca

–Azt lesheted! Az az ostoba szörnyeteg  ugyan nem tudott elkapni, de most személyesen kezeskedem rólad!

A kis Amethist összeszedte minden bátorságát és teljes erejéből Mock karjába harapott. A férfi felordított fájdalmában,  elengedte a foglyát majd egy hatalmas pofonnal lerendezte a dolgot. Szegény kislány ájultan esett össze.

–Rád is gondom lesz, kis nyavalyás!–morogta

 Albusz még nem járt messze, így meghallotta, hogy a lányok bajban vannak. Azonnal a segítségükre sietett.   Mock számított arra hogy  Albus visszajön  ezért  ismét elbújt  a szobor mögé, ahonnan az előbb is előugrott, majd mikor Albus melléért leütötte. Ezután ismét elkapta Biankát  ami nem volt nehéz , mert ahelyett hogy elfutott volna kétségbeesetten  próbálta menteni a kis barátnőjét. A kiabálásra Usagi és Luna is felfigyelt.  Azonnal a zaj irányába siettek.  Bianca  most már nem ijedt meg Mocktól. Elhatározta hogy harcolni fog.

–Holdlabda! Robbannó Frizbi! Támadás! –kiáltotta elszántan  majd teljes erőből a férfi arcába dobta a labdát  úgy ahogy Usagitól látta a múltkor.  A varázslat hatására a labda izzó frizbivé változott, ami azonnal felrobbant amikor eltalálta a férfit. Mock fájdalmában felüvöltött, és elengedte a kislányt. Bianca minden erejét összeszedve menekülni kezdett a folyosón, maga után vonszolva eszméletlen barátnőjét.  Mock tombolva rohant utánuk, szerencsére a támadás ereje  eléggé lelassította. Usagi időközben odaért és a szobor mögül figyelte az eseményeket.  A fenébe mekkora állat! Muszáj tennem valamit!– gondolta, majd remek ötlete támadt. Időközben Bianca elhaladt a szobor előtt. Usagi várt, majd amikor Mock a szobor mellé ért támadott. Macska ügyességgel vetődött ki a szobor mögül és egy hatalmas övön aluli rúgást vitt be az ellenfelének. De ezzel még nem volt vége sorozatban küldte az ellenfelére  a rúgásokat, amíg az össze nem esett.  A férfi azt sem tudta mi érte. Legalább most jó hasznát vettem Makató karate leckéinek.–gondolta

–Hüha! Nem is tudtam, hogy ilyen erős vagy! –csodálkozott Luna miközben az éppen éledező Amethistet nyugtatta

Én sem… Aú!  Szegény lábacskám kipurcant. .–gondolta  Usagi keserűen, miközben sűrűn csillagokat látott az előbbi rúgások miatt.

 –Annyira féltem! – mondta  Bianca, majd sírva a nyakába borult.

–Nyugodj meg! Most már nincs semmi baj! –cirógatta meg a lilás fürtöket.

Ettől a kislány kicsit megnyugodott. Hírtelen sietős lépteket hallottak a folyosó felől.

–Jaj, Nem! Ez magához tért!–nyöszörgött Luna

Usagi nem késlekedett, fogta Bianca Holdlabdáját és ráküldte a közeledő alakra a Robbanó Frizbi támadást.

–Aúúú! –hallatszott egy gyanúsan ismerős hang.

–Lucius! –kiáltott meglepetten Usagi

Szerencsére még időben félre tudott ugrani a támadás elől, így csak a büszkesége sérült meg.

–Elárulná valaki, hogy mi a fészkes fene folyik itt?!– morogta mérgesen az öreg–Zajt hallottam és iderohantam!

De a választ már nem hallotta, mert  Mock , aki időközben magához tért hátulról leütötte.

A férfit kissé megviselte ugyan az előbbi támadás, de komolyabb kárt nem tett benne. Dühösen nézett Usagira.. A lányok ijedten bújtak a szobor mögé.

–Te kis féreg! Hogy mertél megtámadni!–ordította–Tűnj el mielőtt téged is elintézlek! 

Usagi nem habozott, hatalmas  erővel támadott.  De sajnos a férfi erőfölényben volt a közel kétméteres magasságával, igaz, meglepte a lány ereje és gyorsasága, de nem volt számára komoly ellenfél. Könnyen kivédte a rúgásokat és az ütéseket, aztán a lány pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva támadott. Usagi ugyan elkerülte a rúgást, de elvesztette az egyensúlyát és elesett. A férfi csak erre várt és ismét támadni készült.    

–Rózsakorbács!–hangzott  fel a vezényszó, majd egy hatalmas tövises korbács kötötte gúzsba az elképedt Mockot. 

–Albus!–kiáltott fel Bianca

–Ejnye Morty! Csak nem képzeled, hogy a béna liánod feltarthat! – röhögte Mock, miközben az  indát feszegette.

Albus keményen tartotta a korbácsot de tudta, hogy ezzel nem tartja fel sokáig.

–Fagyos Indák! –kiáltotta Lucius aki időközben magához tért,  bár még mindig szédelgett az előbbi ütés miatt. A támadás  hatására  hatalmas jeges indák törtek elő a földből és nyakig beborították az elképedt Mockot, aki mozdulni sem tudott . 

–Csak azért nem öllek, meg mert beszédem van veled!–suttogta Lucius..

–Mindenki jól van?–kérdezte Albus

–Moriarty! Megmagyarázná, hogy mégis mit keres itt? – fordult Lucius dühösen Albus felé–––De Lucius ! Én...

–Nem érdekelnek a kifogásai! Ha jól emlékszem már megmondtam, hogy  ne menjen a lányaim közelébe! Hol van az az idióta bátyja! Neki kellett volna Biancára vigyázni!

Albus jól ismerte Luciust, tudta hogy bármit is mond most csak rontana a helyzeten. Jobbnak látta csendben maradni.  

–De Apa! Hiszen megmentett minket! –akadékosodott Bianca

–Ez így igaz Lucius! Albus megmentett minket! –jegyezte meg csendesen Luna

De a férfi még csak rájuk sem hederített.

–Takarítsa el innen azt a szemetet aztán, jelentkezzen eligazításra a bátyjával együtt! –adta ki a parancsot.  Majd a lányok felé fordult, és valamivel nyugodtabban fojtatta.

 Ezalatt Albus szó nélkül sarkon fordult és  a rózsa korbács segítségével elcipelte  Mockot.

–Luna, kísérd vissza Usagit a szállására! Amethist Bianca gyertek velem!

–Nem megyek veled! Utálatos vagy!–kiabált Bianca és  sírva Usagihoz bújt.

–Bianca kérlek!–mondta csendesen és megpróbálta átölelni a lányt.

–Hagyj békén! Gonosz vagy! Utállak!–kiabálta a kislány és  ismét átölelte Usagit

 Lucius nagyon jól tudta, hogy a lányával ilyenkor nem tud szót érteni.

–Usagi, kérlek vigyázz Biancára! –fordult csendesen a lányhoz.

–Rendben– mondta a lány majd Luna és Bianca társaságában elindult a folyosón.

***