2. rész: Remény a sötétségben

Sailor Moon nem tudta, milyen sokáig mentek a csatornákban, már félt, hogy elveszíti a tájékozódó-képességét. Mars egy szót sem szólt hozzá, csak néha fordult meg, hogy utána nézzen. Most megállt és egy pár rózsa lépcsőre mutatott, amik a falba vezettek. “Itt vagyunk.” magyarázta és elindult felfelé. Mikor Usagi habozott, Rei azt mondta, “Ne aggódj, ott barátok vannak.” Mikor Mars utána Sailor Moon szemébe nézett, mosolyognia kellett, Usagi bátortalanul visszamosolygott és követte.

Fenn Rei egy kódfélét kopogott a nehéz csapóajtón. Erre az lassan megemelkedett. Mars végleg fellépett és Usagi felé nyújtotta a kezét. Mikor Sailor Moon hálásan utána-nyúlt, egy pillanatra az a furcsa érzése volt, hogy még valaki van a testében. Aztán abba is maradt és Rei felhúzta. Alighogy Sailor Moon kimászott a dobozból, mikor a csapóajtó újra bezárult. Usagi kíváncsian nézett körbe és Rei hagyta. Úgy tűnt, hogy egy óriási, földalatti barlangban vannak. Hogy megvilágítsák, itt és ott tűz égett és a tetőről óriási halogénfényszórók ragyogtak.

Sailor Moon a közvetlen közelében kb. ötven alakot látott, akik öreg bútorokon, takarókon és párnákon ültek és beszélgettek. A barlang mégis elég rendezettnek tűnt. A levegőben étel illata terjengett, ami Usagi hasától egy éhes korgást csalogatott elő. Egy szégyenlős mozdulattal Sailor Moon kezét a hasára tette. Mikor Rei ránézett, észrevette, hogy az vigyorog. “Ne aggódj, mindjárt kapsz valamit enni. Először azonban meg kell válaszolnod pár kérdést.” Usagi meglepetten vette észre, hogy Rei bizalmatlansága majdnem teljesen eltűnt. Most Mars mélyebbre vezette a barlangba.

“Hol vagyunk?”, kérdezte Usagi halkan.

“Ez az ellenállási mozgalom búvóhelye a Sötétség Birodalma ellen. “Ellenállási mozgalom?” Ismételte Usagi.

“Igen. A legkevesebben vannak megelégedve a mostani feltételekkel, de a legtöbben túl félősek, hogy ellenálljanak. Azokat, akik mégis merészelték, nyilvánosan ellenállni, letartóztatták és soha többé nem látták. Azok, akik mégis ellenállnak, összeálltak.”

“Ki vezeti az ellenállást?” kérdezte Sailor Moon, mikor egy ötlet kezdett formálódni a fejében.

“Én, Merkúr és még egy páran. Mi irányítjuk a bevetéseket és ellenőrizzük a birodalom mozdulatait, amennyire lehetséges. Mindjárt megismered őket.”

Elértek egy részt, amit válaszfalakkal határoltak el. Rei kettőt odébb-tolt és egy hívogató mozdulatot tett. Usagi ellépett mellette. Az első, ami feltűnt neki egy konferenciaasztal volt, a végén pár alak ült. Mikor beléptek, ők feléjük fordultak, úgyhogy Sailor Moon láthatta az arcukat. “Haruka! Michiru!”, kiáltotta Sailor Moon, mielőtt uralkodni tudott volna magán. A két megszólított egy pillanatra meglepetten néztek egymásra, aztán Haruka előre lépett és nem éppen gyengéden tolta le Usagit egy fotelbe. “Ki vagy te? Miért öltözöl úgy, mint Sailor Moon? Beryl küldött, hogy kikémlelj minket?” Nem várt választ, azonnal Rei felé fordult. “Mit gondoltál? Ha elárul minket, halottak vagyunk!”

Mielőtt Haruka folytathatta volna, Mars a szavába vágott. “Rendben van! Többször ellenőriztem és ha nem tudnám jobban, azt mondanám, hogy ő tényleg Usagi.”

“Ezért éreztem magam az előbb olyan furcsán.” vetette közbe Usagi és a többiek meglepett pillantásokat vetettek rá.

“Ez hihetetlen. Eddig csak Sailor Moon érezte, ha ellenőriztem.” morogta Mars. Michiru egy kezét nyugtatólag Haruka vállára tette.

“Bízhatunk az ítélőképességében, ezt te is tudod.” Haruka mélyet lélegzett és ellazult. Aztán Sailor Moonra nézett.

“Na jó, ki vagy te?”

“Én vagyok Sailor Moon, de értsétek meg, nem a tiétek.”

“Akkor kié?” kérdezte Michiru.

“Ez egy hosszú és zavaró történet.”

“Na akkor rajta”, mondta Haruka, leült egy székre és keresztbe vetette a lábait. “Van időnk.”

“Azzal kezdődött...”

 Az őrség, akik Tuxedo Maskot kísérték megálltak egy kis, zárt ajtó előtt. Szemmagasságban egy rácsos kukucskáló volt rajta. A szörny kinyitotta az ajtót és az hangos nyikorgással nyílt meg. A szoba csak halványan volt megvilágítva. Egy kemény lökéssel került Tuxedo Mask át az ajtón. Azonnal megfordult és ököllel az ajtóra vágott, de az őrei már távolodtak is. Még pár másodpercig az ajtót bámulta, aztán megfordult.

Nem tudta, hogy mit várt, talán rohadt szalmát a földön. De ehelyett két ágyat látott, egy asztalt és néhány széket. Egy kis ablakból még most is kis napfény jutott be és a plafonon egy lámpa lógott. Az asztalon egy üres papírtányér állt, mellette egy papírpohár. És a végén ennek az univerzumnak a Sailor Moon-ja állt. Kétszer oda kellett néznie, mielőtt biztos volt benne, hogy ez nem az ’ő’ Usagija volt. A ruhája szétszakadt, a haja zilált és volt pár karcolása, különben úgy látszott, jól van. Most lassan eltávolodott a sarokból, de még bizonyos távolságot tartott, pontosan úgy, mintha csapdától tartott volna. “Tuxedo Mask?” kérdezte félve.

“Igen. Nem.” első pillanatban nem tudta, hogy magyarázza el. “Sailor Moon, hallgass meg. Nem ebből a világból jöttem. Az én Sailor Moonommal együtt idekeveredtem. A te Mamorud még mindig fel van töltve fekete energiával.” még egy párszor el kellett magyaráznia, mielőtt megértette és el is hitte.

“És te is voltál olyan, mint ő?” kérdezte. Mamoru a szemébe nézett, amiben szenvedés, szerelem és remény fénylett és mélyen együtt-érzett vele.

“Igen és én mondom neked, hogy mélyen belül még mindig azt érzi irántad, amit te iránta, de nem mutathatja neked, különben az, ami uralja, elpusztítaná a lelkét.”

“Köszönöm!” kiáltotta mélyen belülről és mielőtt Mamoru reagálhatott volna, rajta lógott és sírt. Istenem, gondolta, milyen könnyű lenne úgy szeretni őt, mint Usagit. De nem hozzám tartozik. Egy pillanattal később olyan gyengéden, ahogy csak tudta, eltolta magától. Mikor belenézett szomorú szemeibe azt mondta: “Sajnálom, de az én szívem az “én” Sailor Moonomé, ahogy a tiéd azé a férfié, akit odakinn még mindig Beryl irányít. Szüksége van a szerelmedre, hogy elszakadjon tőle, mindig erre gondolj.”

Egy pillanattal később megfordult és az egyik ágyra dobta magát, az arcát a párnába rejtette. Sírt, ezt lehetett látni vállai remegésén. Mamoru mellé ült, halkan egy dalt dúdolt és gyengéden simogatta a fejét. Kis idő múlva a könnyek elapadtak, ő ellazult és lágyan áttért az álmok birodalmába. Most Mamoru is érezte, hogy milyen fáradt volt. Az ágyához támolygott, lefeküdt és pár pillanattal később mélyen aludt.

 “... és akkor Mars idevezetett.” fejezte be Sailor Moon kimerülten. Biztosan beszélt pár órát és most száraz volt a szája. Hálásan vette át Michirutól a poharat, amit felajánlott. Mialatt ivott, a többiek visszahúzódtak a szoba távolabbi sarkába és halkan tanácskoztak. Mikor újra Sailor Moon felé fordultak, az csüggedten nézett rájuk.

“Hiszünk neked, Usagi.” kezdte Haruka. Mikor Sailor Moon meglepetten bámult rájuk Mars magyarázni kezdett.

“Tegnap esdekeltem az istenemnek, Hikawának, segítséget kértem számunkra. És azután, amit te meséltél nekünk, azt gondolom, hogy ő volt, aki ezt a hidat nyitotta a világaink között.

Ha akarod, elmeséljük, hogy velünk mi történt:

Mamorut elrabolta Beryl és átmosta az agyát, miután megjelent az ezüstkristály és Sailor Moon újra emlékezett a múltra a Holdon. Sailor Moonnak a holdpálca segítségével sikerült visszaváltoztatni, de újra elrabolták és fekete energiával töltötték fel. Röviddel rá jelentkeztek az előjelek, amik arra mutattak, hogy Metallia nemsokára felébred. Kétségbeesetten próbáltuk megtalálni a Sötétség Birodalmának bejáratát, hiába. Metallia felébredt.”

Luna, aki éppen most ért vissza egy körútról folytatta, könnyekkel a szemében:

“A fekete energia az egész Földet elárasztotta, a kormányok tehetetlenek voltak. Egyik a másik után adta át Berylnek a hatalmat. Sailor Moon megpróbálta megakadályozni Berylt az ezüstkristállyal, de túl gyenge volt, túl tapasztalatlan. Beryl legyőzte, de Sailor Moon csodával határos módon megmenekült. Beryl nem adta fel olyan gyorsan. Ultimátumot ajánlott Sailor Moonnak: vagy hagyja magát elfogatni, vagy egész Japán elsüllyed az óceánban az összes lakójával. Megpróbáltuk megakadályozni, de Usagi azt monda, nem kockáztathat ennyi életet. Alig egy órával később megadta magát. Senki nem látta, vagy hallott róla azóta. Egyesek azt hiszik, már halott.”

Luna hangja csődöt mondott, Haruka folytatta:

“A Senshi nem adta fel. Habár Sailor Moon nélkül komolyan meggyengültek, tovább harcoltak. Megalapították ezt a mozgalmat és gondoskodtak arról, hogy a városban mindenki tudjon róla, hogy létezik.” Haruka tett egy kitérő mozdulatot. “Itt csak egy töredéke van a tagoknak: azok, akiknek már nincs tető a fejük felett, azok, akik sebesültek.” Keserű hangon folytatta “Nincs kellő orvosi ellátás, a legtöbb kórház komolyan károsodott, vagy szörnyek irányítják. A Senshit egymás után elfogták. Most már csak Merkúr és Mars maradt és Merkúr megsebesült az utolsó akciónál.”

“Ami megsérült?” kiáltott Sailor Moon. “Hogy van?” Michiru válaszolt:

“Ne aggódj, semmi komoly. Néhány horzsolás, egy kötés. Nemsokára a régi. “Láthatnám?” kérdezte Usagi halkan.

“Később, ha ébren van. Most éppen alszik.”, mondta Luna.

Ekkor szörnyű gondolat suhant át Sailor Moon agyán. “Akkor most Berylnél van az ezüstkristály?” kérdezte, a félelemtől izzadságcseppek gyöngyöztek a homlokán.

“Nem.” válaszolt Mars. “Sailor Moon itt hagyta a holdpálcáját együtt a csillagmedáljával. Ez az oka annak, amiért megmentettelek téged. Éppen Kunzitét figyeltem meg, mikor a pálca ragyogni és az ezüstkristály villogni kezdett. Azonnal meg tudtam állítani ezt a reakciót és abba az irányba indultam, amerre a pálca mutatta. És ott találtalak téged.”

Mars Sailor Moon elé tette a csillagmedált és a pálcát. Usagi megrázva nyúlt a medál felé. Mielőtt megérintette volna, az felpattant és a szomorú dal, amit olyan jól ismert, hangzott fel. Sailor Moon szemében könnyek úsztak. Luna felé fordult. “Kikölcsönözhetem ezeket egy időre? Van egy megérzésem.”

“Természetesen.” válaszolt az. “És azt hiszem, te többet tudsz kezdeni vele, mint mi.”

“Van egy terved?” kérdezte Haruka idegesen.

“Inem, inkább csak egy ötlet. Egy biztos: ki fogom szabadítani a ti Sailor Moonotokat és az én Mamorumat.”

“És hogyan? Már csak Mars áll az oldaladon, aki igazán segíthet neked.”

“Ne aggódjatok”, mondta Usagi. “Arra is van már ötletem.” rámosolygott kettejükre. “De először beszélnem kell Amivel. Szükségem van a segítségére.”

“Számíthatsz rám” hallatszott Merkúr hangja. A bejáratnál állt, egy mankóra támaszkodva. “Ami még nem kéne felállnod!” szidta Rei és odaszaladt hozzá, hogy megtámassza. Ami az asztalhoz lépett és leült egy székre.

“A pletykák gyorsan terjednek. Azt mondják, hogy Sailor Moon visszatért és meg akartam bizonyosodni róla, hogy igaz.” Mikor Usagira nézett, könnyek gyűltek a szemébe. “Hiányoztál nekem.” Segélykérően nézett Sailor Moon a többiekre. Haruka vette át a feladatot, hogy elmesélje Merkúrnak. Fájt, látni, ahogy az öröm Ami szemében lassan eltűnt. Néhány pillanat néma csend után Sailor Moon felé fordult. “Mit kell tennem?” a hangja nagyban veszített melegségéből.

“Szükségem van egy helyre, ahol zavartalanul harcolhatok Endymionnal és Kunzitéval.”

“Ez soha nem sikerülhet. Nem győzheted vagy ölheted meg mindkettőjüket!” kiáltotta Haruka.

“Nem is szándékozom mindkettőjüket megölni, nem, ellenkezőleg, gondoskodni fogok róla, hogy Mamoru megint emlékezzen. Ha megint a mi oldalunkon van, a segítségével bejutunk a palotába, kiszabadítjuk a foglyokat és legyőzzük Metalliát.”

“Elfelejted, hogy csak Mars segíthet neked.” vetette közbe Merkúr. “Én nem vagyok képes harcolni.”

“Tudom, de már találtam két személyt, akik segíthetnek nekem. Kérlek, lépjetek hátrébb!”

Mikor Haruka és Michiru is követni akarták a felszólítást, Sailor Moon megrázta a fejét. “Ti ketten kérlek maradjatok velem.” hosszan nézett rájuk. “Sajnálom, nincs más választásom.” Mielőtt azok ketten bármit viszonozhattak volna Usagi teljes erőből kezdett koncentrálni. Az ezüstkristály röviden felvillant, a holdszimbólum megjelent a homlokán és Serenity hercegnővé változott. Minden jelenlévő mély lélegzetet vett. Akinek korábban kétsége volt, most megnyugodott, mert csak az igazi Sailor Moon tudott átváltozni.

Serenity Haruka felé fordult. “A Hold királyi család erejével hívom a szél Senshi-ét, Sailor Uranuszt.” A holdszimbólumból egy fénysugár csapott ki Haruka homlokára és láthatóvá vált az Uranusz jele. Az átváltoztató is megjelent kettejük között. Haruka transzban nyúlt utána. Az aurája narancsszínűre festette a levegőt, aztán Sailor Uranusz állt Serenity előtt. Most az Michiru felé fordult. “A Hold királyi család erejével hívom most a tenger Senshi-ét, Sailor Neptunt.” Újra egy fénysugár csapott ki a holdszimbólumból és Michiru homlokán felragyogott a Neptun jele. Ő is a pálca után nyúlt, ami megjelent előtte és átváltozott.

Mindenki az új Senshiket bámulta. Serenity visszaváltozott Sailor Moonná és megszólította őket: “Tudom, hogy általában nem avatkoztok a Föld dolgaiba. A feladatotok, hogy a naprendszert és a Földet megvédjétek a más rendszerekből érkező betolakodóktól. De ha ez így megy tovább, nemsokára nem lesz mit megvédeni. Normális alakotokban, anélkül hogy tudtatok volna az erőtökről, harcoltatok a Sötétség Birodalma ellen. Kérlek titeket, segítsetek nekünk! Nagyobb erővel bírtok, mint a többi Senshi. A ti segítségetekkel legyőzhetjük Metalliát.”

Sailor Moon feszülten várt, most mi fog történni. Jól saccolta be őket? Vagy megtagadják a segítséget? Néhány végtelen másodperc után, amiben a két új Senshi csak egymásra bámult, Uranusz azt mondta: “Ez alkalommal segítünk nektek, mert ha Metallia végzett a Földdel, minket is meg fog támadni.”

Sailor Moon megkönnyebbülten sóhajtott fel és Uranusz nyakába vetette magát. “Köszönöm nektek! Gondoskodom róla, hogy ne bánjátok meg a döntéseteket.” Evvel újra elengedte Uranuszt és a többiek felé fordult. “Most kezdődhet a harc. Győzni fogunk, kerüljön, amibe kerül!”

2. rész vége